Úgy gondolom, igencsak szükségem volt az elmúlt néhány hétnyi szünetre, amikor csupán megnéztem az újabb és újabb részeket, de nem irtam, s még csak különösebben nem is gondolkoztam róluk. Majd a következő héten, várjunk csak még egy epizódot, mondogattam, mire aztán eljutottunk a 14. epizódig, és minden helyre rázódott. (Hogy aztán a 15. rész láttán olyan felismerésekre jussak, amitől minden összeomlott.)
Épp ezért, hogy ezt a kifacsarodott befogadói tapasztalatot valamiként dokumentáljam, előbb erről a számomra, mint néző számára fontos epizódról írok, s csak aztán pótolom be a közteseket.
 |
Amúgy is, ez az epizód több okból is egy új szezon kezdetének tűnt, noha éppenséggel még bokáig benne gázolunk a jelenlegiben.
Ha LJG saját zenei motívumaival s az 1775 London felirattal kezdődik az epizód, azért lehet valami sejtésünk arról, hogy ez egy jó egyórás program lesz. Már nem is reménykedtem benne, de végül csak visszahozták Halt, az egykori Lord Melton, aki Culloden után élve hagyta Jamie-t, s aki időközben Pardloe harcegének rangjára emelkedett, s ebben a minőségében a Lordok Házában igencsak aktiv politikai tevékénységet folytat a rakoncátlankodó amerikai kolóniák ügyében.
Rakoncátlakodót írtam, mert a két fivér beszélgetésének alapeleme, hogy a britek viszonyát a gyarmataikhoz mint apákét a fiaikhoz hasonlitják. Hal, akinek két fia van (igen, végre Ben is emlitésre kerül, ugyanakkor valoszínűleg végleg lemondhatunk Dotty karakteréről a sorozatban), szigorúbban áll a kérdéshez, mint John, akinek csak egy, és még csak nem is vérszerinti sajátja. Hal köszvénnyel küszködik (jómódúak betegsége, s igen, valóban úgy van, ahogyan őkegyelmessége mondja, hogy az étkezési szokásokra, konkrétan a túlzott húsfogyasztára vezethető vissza - ezert nem engedhette meg magának bárki ezt a betegséget), Londonban kényszerül maradni (ügyes húzàs ezzel lerendezni, hogy a sorozatban miért nem történnek olyan dolgok vele, mint a regényben), de bár John a megbékélés mellett érvel (persze azzal együt, hogy a kolóniák a gyarmatbirodalom tagjai maradnak), Hal kéri, hogy öccse soha ne fogadja el az újdonsült államot.
Ehhez képest jön egy ugrás 1778-ra, mikor Bertram Armstrongként (mint kiderül, ezek tényleg a saját nevei, a sok közül kettő) épp hűségesküt tesz az Egyesült Államok mellett.
Főcím. Easter egg: egy női kéz az amerikai zászló egy csillagát bontogatja.
Most, hogy a brit sereg ki-, a kontinentális pedig bevonult Philadelphiába, Jamie-ék myugodtan tartózkodhatnak LJG házában, ahova épp egy kontinentális hadnagyocska trappol be, Mrs Figg, a házvezetőnő mimdenféle méltatlankodása közepette. Szépember hadnagy (komolyan, Beautyman a jóember neve) a Nagyfőnök nevében jár el, s olyan házat keres, amely méltó a tisztikar számára egy vacsorára. Örül is, mikor kiderül, hogy Jamie-nek megspórol egy utat, mert ő is hivatalos lesz a találkozóra.
Jól értem én Mrs Figgék méltatkodását (főleg most, hogy Karácsony tiszteletére kicsit jobban beleástam magam a korszak konyhaművészetébe), 1778-ben összerakni egy gentlemanekhez méltó vacsorát úgy hogy aznap napközben szólnak róla, nem kis mutatvány, még úgy sem, ha a piacra Claire megy. Hősnőnk egy amerikai egyenruhát viselő bohókás kis franciába botlik, aki ügyetlensége miatt répának nevezi magát. Nem tudom, ki mennyire ismeri La Fayette márkiról a történetet, hogy kisfiúként (de már a márki rang és a vele járó vagyon és egyéb privilégiumok teljes jogú birtokosaként) megszégyenült a francia udvar előtt, mert elbénázta a táncot Marie Antoinette-tel. Úgy gondolom, hogy jó ötlet volt ezzel a kis anekdotával bemutatni ezt a történelmi figurát, ahogyan ezt tartja magáról a legfontosabb mondanivalónak, no meg azt, hogy imadja a minőségi ételeket és italokat, hozatott is egy sor ilyesmit magával otthonról. Elvégre La Fayette márki csak egy kedves kis privilégizáltságából még éppen hogy kilánti képes kedves fiú aki inkább talált egy méltó apa figurat a Nagyfőnökben, mint egy hadvezért és államférfit (és majdani önmagánál nagyobb jelentőségű történelmi figurát).
Maradjunk is tehát a vacsoránál, amelyen heten vesznek részt. Washington az asztalfőn, Claire, a háziasszony, közvetlen mellette, ahogyan Jamie is a másik oldalon. Itt van La Fayette, és azon nyomban megismerjük Charles Lee-t is, aki hanghordozàsában, gesztusaiban is egy kellemetlen, fura figura. Mivel ő Jamie felettese, ezért vacsora után is ott marad, mert szerinte fontos mgbeszélnivaloja van hősünkkel. Ezt nem látjuk, csak közvetlen értesülhetünk róla Jamie és Claire későbbi beszélgetéséből. Itt kaphat a néző is néhány fontos adalékot a figuráról, hogy egy karrier katona, lényegesen nagyobb harctéri tapssztalattal, mint Washington, ezért is gondolja úgy, hogy neki járna a főhadvezeri pozició. Mivel minden jel arra utal, hogy a Monmouth Court House melleti csatába torkollik majd a történet, fontosak lesznek még később ezek az információk. Lee esetében szintén kivàló karakterbemutatással állunk szemben.
Jamie egyébként átérzi a felelősséget ami brigadér-generális rangjávsl jár, hogy 300 embere van, eddig maximum 50 volt, és azokat ismerte személyesen is egytől-egyig. Azért persze most is kezd ismerkedni velük, naiv kis lelkes fickókkal, akik nem fogtak még kezükben puskát, csak legfeljebb nyukat tudnak nyúzni arra való késsel. En meg tudom, mire megy ki ez az egész jelenet. Igen, úgy van,LJG is ezek között az új emberek között van, s rögtön fel is adja magát Jamie-nek.
A saját házába viszik, ahol Claire megvizsgálja, eléggel brutális (de szükségszerű) módszerrel szó szeront helyrerakja a férfi gyengélkedő szemét. Jamie még mindig merev és távolságtartó vele szemben, de nekem tetszik ez az új lendületet kapott Claire-John barátság.
Hogy s Jamie-LJG kapcsolat is új lendületet nyerjen, ahhoz Williammek kell valaminek történnie.
Most még csak épp megérkezik a brit táborba Clinton tábornok üzenetével, az őt fogadó fiatal felettes tiszt ( ki ez a fickó? azokkal a szemekkel tökeletes III György lenne!) le js hordja, hogy még az inasa is jobban figyel a kinézetère odahaza azapja birtokán. William úgy tűnik már képes kotrollálni az identitásválságából fakadó dühkitörtéseit.
Azért amikor a sátrába ér, latinuk szidja magát. Ekkor megérkezik hozzá Arabella, azaz Jane (és innentől kezdve ezen a néven meveztetik, míg velünk tart a történet folyamán), és kishúga, Fanny. Hogy akkor most jönnének William védelme alatta a brit táborban élni.
Ez az epizód nagyon jól zsonglőrködik a történelmi nüanszokkal, hiszen amit Jane-től az ő bordélybeli életétől megtudunk, teljesen helyén van: ezek a lányok nem szoktak fizetést kapni, mondvàn, hogy még ők tartoznak a mádámoknak, akik ruhával, koszttal és kvártéllyal látják őket el. A tiz éves kora óta ebben a közegben elő Jane nem tud semmit a bordélyon kivüli világról, legfőképp a pénz értékéről, de érdekes módon latinul tud regálni William megjegyzésére.
Végeredményben azonban mi más módon tudna maradni a két lány a táborban, minthogy a tiszt privátmosónője legyen. ¹
A lány később bevallja, hogy azért jöttek el a bordélyból, mert megölte azt a tisztet, akinél a minap William többet kínált a lányért. Most Fannyt vitte volna el, akinek első alkalmáért a mádám által kalkulát 10 fontnak a kétszeresét ajánlotta. Elszökhettek volna már azelőtt, hogy ez a helyzet fennáll, de a lány meg akarta ölni a kapitányt. William megígéri, hogy új ismerősei rábízhatják magukat az ő védelmére.
Ezzel persze lesz némi bibi, mert Richarsdson megint zavaros hátterű küldetéssel bizza meg kis hősünket. Végre kezdenek hekyreràzodni a dolgok Richardson történétbeli szerepét illetően, de ehhez még egy új szereplőnek is be kell mutatkoznia.
Még a főtiszti vacsora során La Fayett bemutatja Claire-nek a szárnysegédjét, egy bizonyos Beauchamp vezetéknevű fickót. Nos, az illető egyszer csak újra megjelenik, hogy LJG-vel van sürgős privát megbeszélnivalója. Mint kiderül, a lord és a pasas mostohatestvérek voltak egy ideig, és ez valószínűleg nem csak a fedősztorija annak, hogy miért is ápolt a két férfi valamikor szorosabb, intim viszonyt, amire közös jelenetük egy-egy apróbb mozzanata utal. (De egyben utal arra is, hogy LJG most már határozottan távolságot kiván tartani e téren kettejük között). Ollallá, a fickónak rögtön el is tűnik a francia akcentusa, miközben megmagyarázza lordunknak, hogy miért (házasság révén) lett Beauchamp a neve. Majd közli, hogy William bajban van, mert Richardson megint kísérletet tesz majd a fiatalúr olyan módon történő eltávolittatására, amely kihathat a herceg nagybácsi - aki idő közben átvette öccse epizód elején emlegetett elgondolását a megbékélés lehetőségéről, s mostanában e mellett érvel a Lordok Hazában - politikai reputációjára. Williamnek a hesseniek táborába kell kódolt üzenetet vinnie, ami üzenet nem más lesz, minthogy a németeknek őt magát kell fogságba ejtenie.
Nosza, hát akkor meg kellene az ifiurat menteni, de Jamie nem kivánja 300 emberének életét feláldozni még a fiáert sem. 299-et, javít John, és felemlegeti, hogy a brigadérosnak lehetősége van őt parolára (azaz úri becsületszóra) szabadon engednie. ² Oké, akkor LJG és Ian mennek megmenteni Williamet.
Mivel a színjátek kedvéért Johnt megint megbilincselik, ő önironikusan megjegyzi, hogy egész kezdi megszokni a vasat, mire Jamie komolyan válaszol, hogy attól ő még nagyon messze van, visszautalva arra, hogy Jamie-nek sokkal fajsúyoosabb emlékei vannak ezzel kapcsolatban, s amelyre emlékezhetne amúgy maga LJG is ismeretségük első fontos korszakából.
Hogy sikerül-e a mentőakció, persze majd csak a következő epizódból derül ki.
Az epizódban megint volt Ian és Rachel jelenet, továbbra is unalmas és érdektelen ez a cselekményszál.
Ezenkívül Bree -ék idejében, Cameron maszkos betörő segitőivel és autós üldözéssel kezd a sztori kicsit önmaga paródiájába fordulni, de hát valahohy el kell jutnunk oda, hogy Bree úgy dönt, nem vár Rogerre, hanem ő kerekedik fel a gyerekekkkel együtt és megy vissza a másik időbe.
_______________________
JEGYZETEK
¹ A Philadelphiából kivobuló brit egységekben kimagaslóan magas vokt a női kísérők száma
² Így mászkálhatott az elvileg hadifogoly Charles Lee is szabadon New Yorkban 1776 karácsonyán.