Következzen a rövidre szabott 6. évad fináléja. Mint ahogyan az előző epizódot,
ezt a részt is Jamie Payne rendezte.
A cold openben egy hatvanas évekbeli amerikai hamburgerező (bocs, európai középosztálybeli polgár vagyok, nem tudom én az ilyen helyeket "étteremnek" nevezni), ahol több mint valószínű, hogy Claire és Bree ülnek (ha csak váratlanul nem hozzák vissza Geilist, haha), de csupán a kezeik és a háttérben – étlap mögé bújva - elmosódottan valami vöröses haj látszódik. Ez valami hasonló safe space játék lehet Claire fejében, mint az előző évad végén a hálaadásnapi vendégvárás.
Ám menjünk csak szépen vissza a 18. századba, ugyanis felpörögnek az események. Ott hagytuk abba, hogy Richard Brown érkezett egy fél seregnyi emberrel, hogy a Communty of Safety nevében törvény elé citálja Claire-t. Azért az a rengeteg fegyveres azt érezteti, nem lenne gond, ha nem jutnának el a bíróságig. Claire Mrs Bugot küldi el segítségért, Lizzie is elrohan valahova. Közben valaki már a házban jár, akivel szemben Claire trükkösen leteszi a puskát, de aztán a másik kezében lévő kis pisztollyal lő, majd újra a puskával céloz. Nagyon jó a kamerabeállítás, ahogyan a puskacső hosszára fókuszál. Hasonló ahhoz a szerintem zseniális beállításhoz, ahogyan a The King’s Man (a Ralph Fiennes féle 1. világháborús része a franchise-nak) végén a kardozós jelenetben a kardok „szemszögéből” látjuk pár másodpercig a jelenetet. A zenében fel-felbukkannak azok a régi jól ismert Outlander-motívumok, melyeket a látványos, tipikus kalandfilmes jeleneteknél szoktak alkalmazni kezdetektől fogva, de persze már ráépülve az utóbbi egy-két évad komorabb motívumaival.(Nota bene, legkedveltebb Bear McCreary motívumon a Black Sails 4. évadának 1. epizódjában, mikor érkeznek a kalózok Nassaut visszafoglalni, de zátonyra futnak. Szóval abban a jelenetben is szerepel Chris Larkin, no csak ezért említem.)
Claire az átjáróból lő kifelé (ez a képsor benne van a főcímben is, de trükkösen, hogy ne látszódjon Claire rövid haja), Jamie pedig közelharcot vív. Annyi találat éri a házat, azt a szép berendezést, hogy könnyen felmerülhet bennünk a kérdés, hogy most fog történni a ház leégése? Hogy így már nem is lesz olyan nagy kár a szétdúlt otthonért? A kérdés felmerül hőseinkben is, ami megnyugtató, tehát nem feledkeztek meg az újsághírről, ami miatt végül is Bree is a múltba utazott. De ők jobban emlékeznek a dátumra, január lesz az, most pedig május van.
Amíg Jamie a házból lő kifelé, van egy nagyon jó jelenetsor: Richard Brown fehér kendővel közelít a ház felé, Jamie rálő, de persze pontosan a lába elé céloz. Ahogy a kinti férfi kelletlenkedően figyeli a lába előtt a porba fúródó golyókat... igazi badass villain alakítás Chris Larkin részéről.
Hogy május van éppen, arra Bree és Roger – akik ugyebár úton vannak – beszélgetése is figyelmeztet bennünket:
már megtörtént Lexinton és Concord
(az amerikai függetlenségi háború első fegyveres összetűzései 1775 április 19-én), amiről nekik a történelemkönyvekből van tudásuk, mint valami nagyon fontos, enigmatikus eseményről, közben meg ennek semmi lecsapódása az itteni életükre. (Azaz a régi jó sztori arról, hogy híres történelmi eseményeket hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy minden, de minden erről szól, ezt károgják a madarak, ezt lélegzik a fák, ez lebeg a levegőben, de valójában az eseményben résztvevőknek mindig csak egy kis csoportja érzékeli, hogy ez most valami nagy pillanat.)
Aztán beszélgetnek arról is, hogy vajon mikor kellene elárulni Jemmy-nek, hogy egy időutazó családba született. Roger egy érdekes nézőpontot vet fel: mi van, ha ennek tudatában Jemmy majd el akarja hagyni a mostani idejüket? Mivel MacKenzie-ék jelenetei bele-beleékelődnek a fő eseménysorba, ám szerintem érdemes az utóbbi egyben, annak töretlen ívében tárgyalni, most mondom el, mi történik még velük ebben a részben. Egyrészt van egy olyan sátorban szeretkezős jelenet, amelyre 74 rész után (ez itt most a 75. ugyebár) végre rábólintok én is, hogy ja, valami ilyesmi. A kamerabeállítás más, nem tudom, miért, lehet akár egy új intimitás koordinátor munkájának eredménye (a stáblistában található jó pár olyan szakértő, tanácsadó, akik neve mellett nincs feltűntetve, miben adnak tanácsot), vagy csak újfent Jamie Payne „dicsőséglistájának” újabb eleme, de amilyen szögben Rogerre tették a kamerát, igen, valahogy így kell.
Aztán egy pihenőnél olvasni kezdik a Fergus által szerkesztett újságot, ami hát persze, hogy az az újság, ami majd a ház leégéséről is írni fog. Amikor a 4. évad 9. epizódjában azon röhögtem, hogy annyira ki van emelve, ahogyan Jamie kritizálja a nyomdászt, arra gondoltam, biztos jövőbeni saját magát kritizálja (persze, ez sincs még mindig kizárva). Egyszerűen túl magas labda volt.
Kicsi Jemmy aranyosan anyja hasához bújik és a leendő kistestvérének súgdos aranyos dolgokat, mikor Bree észreveszi: hé, ez a gyerek tetves. Nosza le kell vágni a haját. Vajon az az anyajegy, ami nem volt még meg születésekor, most viszont egész nagy, adhat-e okot az aggodalomra (értelemszerűen bőrrák szempontjából)?
Ó, nem, ártalmatlan - mondja Roger, neki is van ilyen, valahol pont ugyanott, ahol Jemmy-nek. Egy orvos mondta neki, hogy örökletes.
Örökletes!
Hoppá!
Akkor tehát megvan a bizonyíték, kicsi Jemmynek valóban Roger az apukája. Nosza, akkor ő is kér egy hajvágást. Később már csak egy vágóképben látjuk őket viszont Claire egyik utolsó narrációs monológja alatt, mikor boldogan, mosolyogva ülnek a szekéren, ami megy velük előre céljuk felé.
És most akkor vissza a fő eseménysorhoz.
Ott hagytuk tehát félbe, hogy a nagy házban immáron ketten maradtak hőseink, bár számítanak rá, hogy hamarosan érkezni fog a segítség. (Azok a szereplők, akik az ötödik évadban nagyrészt Jamie körül tevékenykedtek, ott voltak a csatában is, de a mostani szezonban, gondolom, részint az extrém forgatási helyzet miatt, szinte alig voltak láthatóak.)
Aztán Claire a halálra ítéltek utolsó vacsorájáról beszél, a szokásról, hogy azt kérhetnek, amit akarnak. Ő annak a hamburgerezőnek a menüjét kérné, ahova - mint ahogyan a cold openben látott rövid jelenetsor is érzékeltette - Bree-vel szokott járni. Szóba kerül az is, hogy Jamie vajon hányszor menekült már meg a haláltól, és hogy még mikor Fraciaországban katonáskodott, egy javasasszony a tenyeréből azt olvasta ki, hogy akár egy macskának, neki is kilenc élete van.
Az epizód folyamán többször is eljátsszák, hogy a kamera a szétlőtt ablaküveget földön heverő cserepein keresztül közelít hőseinkre, illetve távolodik tőlük.
Állítólag Jamie Payne ötlete volt.
Remek.
Az éjszaka közepén aztán Jamie ébreszti Claire-t, hogy változás van odakint: a halásznépek érkeznek Mr Crombie vezetésével. Hőseink rábólintanak, hogy kimennek tárgyalni. Ez persze nehéz lesz, mert a tömeg kezd inkább felajzott csőcselékhez hasonlítani, főleg az a nő, aki már Fergusra is kígyót-békát mondott, most is ő az, aki úgy gondolja, hogy igazából itt nem is Jamie a hibás (értsd egy fiatal hajadon megrontásában és hasonlókban), hanem Claire, aki nyilván boszorkány. Szóval a tipikus kicsinyes, zsigeri női gyűlölködés szakad fel a nőből.
Megérkeznek ám a várva várt segítők is (igen, pont azok a szereplők, akikre utaltam fentebb), de a tömegből ugyancsak előbújik Richard Brown. Arról kezdenek egyezkedni, hogy ha Claire-nek nincs semmi félnivalója a törvénytől, akkor nyugodtan velük mehet.
Aztán szétválik a tömeg és szomorú és magányos méltóságteljességében végigsétál köztük Tom Christie. (Megintcsak kiváló megoldás.) Eléggé meggyötörtnek tűnik. Személyes garanciát vállal azért, hogy hőseink tényleg sértetlenül eljutnak a bíróságig. Ebbe ők is belemennek. Christie azt is javasolja, hogy Fraserék tölthessék a saját ágyukban utolsó itteni éjszakájukat.
Ez a gyönyörűen berendezett ház! Az otthon, amire Claire már a sorozat legeslegelső pillanataitól fogva vágyott!
Az ágyban fekve Claire odasúgja Jamie-nek, hogy fél. Ebből bontakozik ki egy újabb szeretkezős jelenet, ami ismételten minőségileg felülemelkedik az előző évadok megoldásain. A félelem bizony afrodiziákum, a másik ember testével törtenő egyesülésben keresni menedéket pedig az egyik legemberibb reakció.
És ismét a szilánkok perspektívájából távolodik a kamera kettősükről.
Másnap reggel Jamie és Claire egy ponyvás szekér hátuljában védtelenül, kiszolgáltatottan. Indul a menet. Még egy utolsó pillantás a házra. Nem sokkal később a menet pihenőt tart. Richard Brown érkezik, hogy Salisburyben nem fogadják az ügyüket, nem működik az igazságszolgáltatás, mert ugyebár épp feje tetejére állni készül az egész koloniális amerikai világ. Akkor viszont merre tovább? Távolság szempontjából Cross Creek lenne a megoldás, de oda Jocasta keze/szava is elérne. Irány tehát Wilmington. A pihenő közben Christie (akinek kezdem sejteni, hogy beszélő neve van: Krisztus) átadja a saját ételadagját Claire-nek, majd később is már-már epekedve figyeli az asszonyt. Erre mintha Jamie is felfigyelne, de értelemszerűen jobban aggasztja, hogy az értük jött fegyveres bagázsnak nem tartozott eredeti tervei közé, hogy ilyen hosszan kísérgeti őket. Ez feszültséget szülhet.
 |
| Claire (Caitriona Balfe) és Jamie (Sam Heughan) figyelik fogvatartóik viselkedését az Outlander sorozat 6. évad 8. epizódjában |
Richard Brown itt még pökhendin mondja, hogy ha szünetel is az igazságszolgáltatás, azt legalább mindenki tudja már Salisburyben, hogy miféle asszonyság is Claire Fraser. Később már nem biztos, hogy örül annak, hogy felhergelte az embereket. Egy telepen haladnak át, az a másik ellenszenves pasas, aki sokszor van kamera előtt, fennhangon modja, hogy miféle bűnöst visznek magukkal, a felhergelt tömeg pedig kövekkel dobálja őket. Brownnak is (majdnem?) kiviszi egy kő a fél szemét. Christie-nek kell a fegyverét, és szemmel láthatóan egyre gyengülő fizikai állapota ellenére a legerőteljesebb hangját elővenni, hogy lecsillapodjanak az indulatok.
Közben Ian és a szőrös háromnevű fickó (bocsánat, de valahogy ennyi maradt meg belőle a negyedik szezonból, hogy dicsekedett, hogy kedvelt férfi az indián nőknél, mert szőrös, amúgy valahogy nekem nem szimpatikus a habitusa, de hagyjuk) hazaérnek a Ridge-re. Iant nem sokkal később már egy bokorban látjuk viszont, amikor Jamie-t engedik kisdolgát végezni. Szóval megtalálta őket. (Ian karakterével kapcsolatos problémáim az elmúlt egy-két részben kifejezetten könnyen értelmezhetőkké váltak: nekem túl kisfiús John Bell habitusa, ahhoz képest, hogy az általa játszott figura egy felelősségteljes felnőtt férfi karakterré vált időközben).
A táborhely, ahol megálltak amúgy első ránézésre mindenféle (és feltehetőleg nem a legjobb) népek gyűjtőhelye, még boxmeccs is zajlik. Jamie szerint nem a legjobb hely arra, hogy Ianék itt lendüljenek akcióba. Oké, akkor szoros követés a taktika, aztán majd csak eljön a megfelelő alkalom. Amúgy még nagyjából 10 nap az út Wilmingtonba, lehet kicsivel kevesebb.
Közben érkezik egy fickó, akinek jobb minőségű, „városiasabb” a ruhája, mint telepeseink többségének (de persze még így is visszafogott, puritán, messze nem épp egy makaróni), Brown hozza magával valahonnan.
Mennek tehát tovább, közben meghal a fickó, akit még az epizód elején lőtt hasba Claire. Nem jó jel a továbbiakra nézve. A következő megállónál csak Jamie-t engedik a kúthoz, Claire-nek várnia kell a szekérben. Hát persze, hogy csapda, és a szekér elindul, Jamie meg ottmarad. Még Chistie is későn kapcsol. A jelenet egész jó tükre az 1. évad 8. epizódja jelenetének, mikor a vöröskabátosok rángatják el Claire-t a kövektől. Christie azért utánuk lovagol, és utol is éri őket, amiről Claire is tudja, hogy most valóban ez az egyetlen biztosítéka annak, hogy tényleg életben marad, míg Wilmingtonba érkeznek. És nem soká valóban meg is érkeznek.
Jól láthatóan a forradalom is járt már erre:
széttört szekerek, felakasztott, brit katonai egyenruhát viselő szalmabábú és hasonlók. Claire-t bekísérik a börtönbe. Brown pénzesbugyrot ad át az illetékes fickónak, Christie pedig Claire-nek ad szintén pénzt, hogy ha szükség lenne rá. Ő értelemszerűen nem maradhat itt, de a városban lesz, nem hagyja magára az asszonyt.
Az évad azonban nem itt, a cellájában magányosan álló Claire-rel ér véget. Ellátogatunk még a tengerpartra, ahova Jamie-t vitték, és épp ki van kötözve egy oszlophoz. A jobb ruházatú fickó pedig, egy kereskedő, vinné is magával vissza hősünket Skóciába. De ekkor érkezik Ian és a 4. epizódban megismert mohawkok (ezért is volt fontos az az epizód, bár számomra igencsak kilóg az évadból) és leijjaznak pár fickót (a kereskedő inkább lelép), majd pedig végül a legutolsó pasast is, azt az ellenszenvest határozottan megkadályozzák, hogy lelőjje Jamie-t( azaz őt lövik le).
Lóra, lóra, gyorsan, irány Wilmington.
És ezekkel a drónfelvételekkel, ahogy hőseink a tegerparton lovagolnak a jelenet amúgy szinétn végig az évad főcímének része volt - ér véget a szezon.
Határozottan érdemes várni a következő évadot.