Családegyesítés - vigyázat, csak haladó időutazóknak(Outlander epizódösszefoglaló S07E10 Brotherly Love)

Az Outlander 7. évad 10. epizódja láttán korrigálnom kellett kicsit az előző rész összefoglalójának adott címen. Mert ami ebben a részben történt időutazód témában messzemenőleg überelte a múltkori zárójelenetet, ahogy Rogerék bekopognak Geillis Duncanhez. S így volt jó, erre vártam, valami ilyesmire számítottam, mégis menet közben is meglepett mennyit nevetek - igazi térdcsapkodós módon - Rogerék 1739-es jelenetein. 

Dougal (Graham McTavish) és Geillis (Lotte Verbeek) nagy találkozása

Pedig nem így indultam neki az epizódnak. Volt bennem valami kelletlenkedés, unottság, valahogy már herótom volt attól, ahogyan a különféléképp összevágott előzetesekben mindig ott van, ahogyan Lord John mondja"Claire, bad news", míg én nagyon is jól tudom, mi az a bizonyos rossz hír, de azt is tudom, hogy a helyzet nem sokkal később (egy-két epizód múlva?)  vissza fog zökkenni a saját midennapi kerékvágásába. Vagy valami olyasmi. Soha nem gondoltam még alaposan végig, 

vajon mennyire szükségszerűen elkerülhetetlenek az efféle látszat-drámázások egy ilyen nagyívű történetmesélésben

 (értsd: ha én egy többévados, legalább 30-40 epizódos történetet írnék, mennyiszer kellene nekem is ehhez a megoldáshoz folyamodom), de Lord John karaktere, és David Berry színészi attitűdje azt sugallta, hogy ez bizony az a fajta lesz, amely nálam rutinszerűen a "na, lapozzunk" kategoriába esik. Azt hiszem, kezdem szép lassan megunni, de nagyon , LJG karakterét. 

Skóciában kezdjük az epizódot amúgy, s még a cold openben a főcím előtt lezárjuk Idősb Ian törtenetét. Kezdve egy kis flashbackkel, ahogyan megígértetik a kamasz fiúval, hogy mindig ott fog állni Jamie gyengébbik oldalán és védeni őt (csak hogy a könyvolvasóknak újfent eszébe juthasson, hogy Jamie eredetileg -ahogy egyébként Dougal is - balkezes, így a gyengébbik oldal az esetében a jobb oldalát jelenti), egészen utolsó lélegzetéig. 

Sírásás közben Jamie felajánlja Jennynek, hogy tartson vele Amerikába. A nővér azt mondja, hogy, talán majd valamikor később, a háború után. Ezzel itt most akkor búcsúzunk Iennytől? Olyan kár lenne, ha az egyik kedvenc könyvbeli jelenetem kimaradna! 

Jamie egyébként előbb átugrik Párizsba, meglátogatja Joant, mert a lány ott vonult zárdába, s után megy majd vissza Amerikába. Egy későbbi, Claire-nek küldött leveléből megtudjuk, hogy Benjamin Franklin barátaival is találkozott. Nekem meg most !ár témyleg meg kell nézem a Michale Douglas -féle Franklin sorozatot, mert érdekes a két történet idejének egybeesése. Ha idevesszük a Washington kémeit, aztán a John Adams minisorozatot (aminek újranézése szintúgy érlelődik bennem jó ideje) , akkor igazan izgalmas kis kaleidoszkópot kaphatunk ezekről az évekről. (Hogy mi? Valaki A hazafit emlegette? Ülj le fiacskám, egyes!)¹

Közben Claire-ék is megérkeznek Philadelphiába, s végre lezárulhat az egyik számomra legirritálóbb cselekményszál: Arch Bug bosszúja. Hát maradjunk annyiban, hogy nem jön össze neki, de nem Ian végez vele, hanem tipikus filmes klisével,  az öreg épp sújtana le a dulakodában alulmaradt Ianre, mikor egy kívülálló, ez esetben William, épp időben érkezik, s az ő  halálpontos (de tényleg)  golyója végez a bosszúszomjas (és finoman szólva is enyhén bekattant) karakterrel. 

Apropó, golyók. Henrynek, a rokongyereknek két puskagolyó is bennragadt a belső szerveiben. Denzel, akit Lord John a köztes időben, hogy Claire megkapta a levelet és hógy ideért, hivatott házhoz, egyet kivett, később lelkesen meséli is szakmai tapasztalatait Claire-nek. De mit kiderül, számára teljesen újdonság az, hogy teljesen egészséges testfelületet is meg lehet nyitni, egészséges emésztőrendszerbe is bele lehet nyúlni. Denny egy cukorpofa fickó, de már engem is idegesít ahogy a műtét közben be nem áll a szája a lelkesedéstől. (Mondjuk, legalâbb maszk mögött teszi.

Na de itt most álljunk is meg egy pillanatra, s tisztázzuk a történelm szituációt. 

Szóval azt az Outlander is érintette valsmiképpen, hogy Howe tábornokéknak (Howe volt ekkor a birtek amerikai főparancsnoka) eredetileg New Yorkból észak felé kellett volna menniük, hogy Burgoyne-ékkal két oldalról felmorzsoljak Gates-ék északi patrióta seregét. Ez nem történt meg. Helyette viszont megtörtént Saratoga (főleg a második csata a fontosabb!), ami fordulópont a Függetlenségi Háború történetében. 

Howe azért nem ment északra, mert délre ment Philadelphiába, és régi vágású hadvezérkent elfoglalta az ellenség "fővárosát". Az európai hadviselésben ez bevett szimbolikus aktus volt, jellegzetesen az ellenség demoralizálasára iràányuló kísérlet, ám az amerikai rebellisek esetében nem volt olyan komoly a hatása. (Hatása amúgy volt, Washingtont többen is hibáztatták, talán ekkor ingott meg egyedül igazán a poziciója, de ennél többre a széthuzó és egymást kiolto politikai törekvéseknek nem futotta.) A britek bevonultak Philadelphiába, a helyi előkelő társaság pedig tobzódott abban, hogy fess brit tisztek járnak hozzájuk bálról bálra. 

Eközben gyakorlatilag Philadelphia szomszédságában, egy Valley Forge nevű területen állomásozott a felkelő sereg maradéka, élükön Washingtonnal. Azért a maradéka, mert mint Jamie esetében is láhattuk, erre az időre nagyon sok mindenkinek lejárt a határozott időre szóló katonai szolgálata, és inkább hazament. Akik maradtak, az ő soraikat az éhség, a hideg és a járvanyok ritkitottak. 

Valley Forge egyszerre a Függetlenségi Havorú mélypontjànak, és az amerikai nemzet születésének (egyik) szimbóluma. Táborbontáskor ugyanis fizikai és mentális egészségügyi állpotában, valamint felkszültségében is mát egy egészen más sereg indult újra útjára. 

Azok a háborúval kapcsolatos jellegzetességek, melyeket az Outlander is érint, mind tisztességgel megálljak  a helyüket történelmi hitelesség szempontjából. 

(Jó, hát mindig vannak olyanok, akik olyasmin is képesek kiakadni, hogy a katonák zubbonyán a gomb nem a megfelelő színárnyalatú réz,  vagy a nők főkötője a fültőnél két és fél miliméterrel hosszabb kellene lennie, meg hasonló szőrxzálhasogatások, de helyén kezelve a dolgokat, azt, hogy milyen jellegű -zsánerű  - sorozatról is van szó, teljesen rendben van, ahogyan a fikció és a valós történelem egyásba olvad. Érdekes módon ezzel jóval ritkább gond akad az Outlander esetében, mint a történelmi szituációtól független történetszövési hibákkal, s egy-egy kirívóan színvonal alatti színészi alakitással.) 

Például hogy a két tábor között jóval lazább volt az ide-oda járás, mint ahogyan azt a 20. századi totális háborúk által is formált tudásunk alapján elképzelnénk, gondolnánk. Az "úri becsületszó" komoly fizetőeszköz volt ekkoriban (nyilván sokan ki is használták a helyzetet), s ha konkrétan nem is feltétlenül törtent ilyen eset, de teljességgel elképzelhető, hogy a rebellis sereg egy orvosát egy a britek által elfoglalt városba hivták egy ismerősének segiteni. 

S ez a másik izgalmas jellemzője a Függetlenségi Háborúnak. Sőt, 

történelmi fikció irása szempomtjából még csak ez igazán az izgalmas, ahogyan a politikai helyzetet (amúgy is sokan érvelnek úgy, hogy ez a történelmi eseménysor tulajdonképpen inkább polgárháború volt) felülírják a személyes ismeretségi kapcsolatok. 

Nem volt imseretlen jelenség például, hogy egy testvérpár mindkét tagja,még a konflktus előtt, katonatiszthez ment feleségül, s később férjeik két ellentétes oldal érdekeit szolgálták. . 

Az, hogy Rachel és William a piacon arról beszélgetnek ( épp mielőtt Rollo elszalad, mert megérzi Ian jelemlétét), hogy kedvelik egymást, noha ellentétes oldalon állnak, teljesen hétköznapi dolognak tűnt az akkori gyarmati társadalomban. 

S van még egy jellegzetesség, amelyet úgy-ahogy jól ragadtak meg. Azt, hogy a frontvonalakon keresztüli jövés-menés viszonylagos szabadsága különösképpen igaz volt a nőkre. Még inkább a fekete nőkre. Azt a berögzült társadalmi hozzàállást, hogy a nők jelentéktelenek, persze mindkét oldal kihasználta, s a férfiaknál nagyobb mozgási szabadsággal rendelkező nők bizony kiváló informàciószerző és továbbitó személyeknek bizonyultak. 

Erre a mozzanatra majd még mindjárt visszatérünk, de most ugorjunk vissza negyven évet, és nézzünk be újra Skóciába. 

Szóval Roger és Buck Geillishez esnek be, aki alaposan megnézegeti mindkét fickót, mert ismerősnek tűnnek neki. Roger mindenképp, de ő nem mondja el, mi a helyzet. Bucknak is csak annyit mond, hogy hát ez az a nő, akiről a jegyzeteiben írt, hogy 1968-ban emberáldozat seitségvel ment át a köveken.  

Geillis később bepróbálkozik Rogernél, ami az egyik legszenzációsabb jelenet, de arra is jó, hogy a férfi úgy forgassa a szót, hogy megpróbálja kihúzni őrült ősanyuból, vajon köze van-e Rob Cameronhoz. Ugyanis természetesen még mindig nem hagyja nyugodni hőseinket a kérdés, hogy miért pont ide érkeztek, ám továbbra is Cameronban keresik az okokat. 

Épp indulnának, mikor két fickó érkezik, és az egyiket mindenki felismeri, aki kezdetektők fogva nézi a sorozatot. Roger nem nézi, így neki be kell az idegennek mutakoznia. Ő itten kérem Dougal MacKenzie. Hogy az a... mi a fene...

Rogernek azonban nincs ideje sokat ingerlékenykedni, mert Dougal egy furcsa tárgyat hoz. Talán valami bűbájhoz használt dolog lehet? 18. századi felföldi fejjel gondolkodva, lehet, hogy megtalálták a tündérembert, aki tényleg ártani akart a szimpatikus idegen fiának? Hát még a fiú neve is rajta van a tárgyon! 

Roger azonban tudja, mi ez. Az RAF katonai azonosító bilétája. (Olyan, mint az amerikai katonáknak a nyakukban hordott fém bizbasza, csak ez úgy tűnik, bőrből van.) Érdekes az írói megoldás, hogy Roger nem mutatja Geillisnek, aki nem igazán érdeklődik, hogy mi is az, pedig ő is rájöhetne a tárgy funkciójára. 

Roger alig várja, hogy magukra maradjanak Buckkal, de még egy fontos mozzanatot végig kell nézniük: Dougal és Geillis bemutatkozását egymásnak.

 Hűha, ha Buck tudná, kik ezek az emberek, akiknek a történetét páholyból nézi! 

És itt jön az eldobodazagyadat magyarázat a bilétára! Szerintem a nézők közül sokakat foglalkoztatott régóta a kérdés, hogy ha Roger is és Geillis is (és a történetbe később belépő Buck is) időutazó, akkor nem lehet, hogy Roger apja nem eltünt bevetés közben, hanem "eltűnt"? De úgybiza! Véletlenül ő is a 18. századba keveredett. Amikor pedig a múltkor említették, hogy egy furcsa rövid szabású zubbonyú férfi bóklákszik a környéken, akkor az bizony Roger apukája volt. És ezt most már Roger is tudja. 

Hagyjuk is őket kettejüket ezt a tényt emészteni. És menjünk vissza Philadelpihába. Szóval Mercy, akinek a házában ápolják Henryt, és akiről tisztázódik, hogy a szezon első felében látott Walter felesége, vagyis hát most már özvegye, egyike azon nőknek, akikkel annyira nem foglalkoznak az átlagkatonák (a titkosszolgálati emberek persze igen), hogy könnyedén küldenek üzeneteket a patriáta táborba.. Mercy attól tart, hogy valaki rájött a tevékenységére és követi, így Claire-t kérleli, vigye már ki az üzenetet. 

Claire - aki sosem volt ügyes a tettetésben, s Caitriona Balfe nagyon jól hozza a karaktere bizonytalanságát - végül is teljesíti a feladatot. Legalább is nincs okunk azt gondolni, hogy nem, egészen addig, míg Richardson százados  be nem kopog Lord Johnhoz, hogy kémkedésért letartótatná a háziúr vendégét. Ja, hogy pont most nincs itt? Akkor LJG kap 24 órát, hogy átadja az igazságszolgáltatásnak. 

Csakhogy a jelenet már azután zajlik, hogy hőseink megtudták, hogy az a hajó, amelynek utaslistáján Jamie neve is szerepelt, túlélők nélkül elsüllyedt. Claire összeomlik,  bezárkozik a szobájába (Lord John tehát nem mondott igazat a tisztnek), és a hazigazdanak a saját kulccsával kell benyitnia hozzá, hogy közölje, nincs más megoldás, nemcsak Claire, de az itt tartózkodó szintén patrióta ismerősök megmentésére, minthogy hősnőnknek hozzá kell mennie Johnhoz. 

JEGYZETEK 

¹ Mindazonáltal úgy gondolom, hogy A hazafi összes hibája visszavezethető egyetlen egy elméleti problémára. Valahol, valamelyik kütyüm dokumentumai között piszkozatban megvan az az esszé, amelyben ezt végigveszem, de valami megátalkodott lustaság mindig megállít benne, hogy véglegesitsem a szövegem, s valamelyik blogomba ki is tegyem.