Skócia fenyvesekkel vadregényes tájaival nyitunk, és egy női narrátorral, aki arról beszél, hogy emberek időnként eltűnnek, de rendszerint elő is kerülnek. Az Outlander, amely Diana Gabaldon azonos című regényfolyamán alapul, egy időutazós történelmi fantasy, tehát egészen biztos, hogy nem véletlenül indítunk a titokzatos eltűnések felemlegetéseivel.
 |
| Claire (Caitriona Balfe) hirtelen a 18. században találja magát |
Narrátorunk arcot is kap, őt látjuk, ahogyan egy kirakat üvegén keresztül egy vázát bámul és azon lamentál, hogy még soha nem élt annyi ideig egy helyen, hogy legyen egy saját vázája. Közben azt is megtudjuk, hogy fél éve ért véget a második világháború, mindezt alátámasztva egy szinte minden háborús filmben alkalmazott jelenetsorral, ahogyan épp egy az elvérzés határán egzisztáló katonát kell megmenteni. Gyors kameravágások, kapkodás, káosz, aztán hogyhogy nem, épp véget ér a háború. Az ezt harctéri nővérként megérő narrátorunk, neve is lett hirtelen, Claire, egy kicsit távolabb a többiektől, afféle kívülállóként (haha) figyeli a többiek örömködéseit, miközben üvegből issza a pezsgőt.
Aztán visszatérünk a vázabámulós jelenethez, pontosabban ahhoz, ahogyan egy kisváros utcáján Claire tovasétál a kirakattól, s továbbra is narráció formájában arról értesülünk, hogy ha akkor ott megvette volna azt a vázát, akkor is úgy alakult volna az élete, ahogy, és hogy nem bánta meg a döntését.
Itt érkezünk el a főcímhez, amely a híres Skye -boat Song, Bonnie Prince Charlie Skye szigetére történő bizarr menekülésének legendája - némi változtatással: az eredeti lad (fiú) helyett itt lass (leány) szerepel a szövegben.
A főcím uztán magasélet a köbön: hősnők egy nyitott autóban ülve - miközben a háttérben korabeli slágerek szólnak - épp második nászútja felé tart férjével. Nem sokkal a háború előtt házasodtak össze, így nem sok időt töltöttek együtt az elmúlt években, vagyis most akarnak összecsiszolódni. A férj, Frank Randall egy szimpatikus angol úriember, történész Oxfordban. Bár valamiért az alkotók nagyon szeretnék, ha minél hamarabb észre vennénk, hogy Frank nagyon szerette volna mihamarabb közölni a fogadósnéval, hogy neki mi a hivatása és társadalmi státusza, ezenkívül szemmel láthatóan meg van győződve arról, hogy asszonykája is osztozik az ő érdeklődési körében, nevezetesen saját családfája kutatásában. Ezért is érkeztek pont ebbe a kisvárosba (amit a cold openben már megismerhettünk), amely - szintén nagyon szeretnél az alkotók, hogy ezt megjegyezzük valamiféle pogány (hagyományőrző?)szertartások központja is egyben.
Az ifjú pár a következő napokban többek között ellátogat egy romos várba, ahol olyannyira egyedül vannak, hogy egy kis orális szex is belefér a programba (hogyhogy nem, Claire nem vett fel aznap bugyit). Aztán megismerkedhetünk Wakefield tiszteletessel, aki Franknek segít a családfakutatásban. Amíg a férfiak a történelem rejtelmeivel foglalkoznak, a lelkész házvezetőnője, Mrs Graham (ízes skót akcentussal megáldva) tenyérből jósol Claire-nek és nagyon rácsodálkozik arra, amit lát: két férj, de nem egymás után, hanem egymás mellett, és feltehetőleg egyiküknek sem lesz panasza arra, mire képes Claire az ágyban.
A férfiak is eredményesen töltik a napot, megvan Jonathan "Black Jack" Randall, Frank egyik őse, aki a környéken állomásozott dragonyoskapitányként, és sokat szívózott a helyekkel. Mindezt azért is tehette büntetlenül, mert jó viszont ápolt Sandrigham hercegével.
Míg Randallék a tiszteletesnél időznek, megtudhatjuk azt is, hogy mit jelent az epizód címe, Sassenach - a skótok becézik így az angolokat, bár a becézésben nincs sok köszönet.
Este Claire épp lefekvéshez készülődik, Frank pedig az esőben hazafelé sétálva felfigyel egy teljes skót díszöltözékben álldogáló és a panzióbeli ablakukat figyelő férfire. Ám mire megszólítaná, a fura alak eltűnik. Na végre, valami időutazós rejtély.( A házvezetőnő jóslata a két férjről nem volt annyira figyelemfelkeltő, tulajdonképpen számítani lehetett valami ilyesmire) Frank gyanút fog és faggatni kezdi Claire-t, nem melegedett-e össze valami skóttal a csatamezőn. Igazából nincs semmi rosszindulat, sem hátsó szándék abban, ahogyan felteszi a kérdést, de Claire felhúzza magát. Ez egy jó pillanat lenne arra a bizonyos összecsiszolódásra, beszélgetésre, egymás jobb megismerésére, de marad a pótcselekvés: a szex.
Éjszaka Frank boszorkányokat akar látni, így elmennek egy Craigh na Dun nevű sziklacsoporthoz. Jönnek is a lányok és asszonyok lámpásokkal a kezükben, majd az olimpiai szinkronúszó válogatottat is megszégyenítő módon összehangolt mozdulatokkal táncba kezdenek a követ között. Hab a tortán: a jós házvezetőnő is benne van a performanszban.
Másnap Claire visszamenne a helyszínre, mert látott ott egy érdekes virágot - ő ugyanis a botanika iránt érdeklődik -, s a hétköznapinak tűnő búcsút rendkívülivé teszi a lassított felvétel, vagyis sejthetjük, hogy most fog majd történni valami Clairrel. A szikláknál baljós szél támad, erősödik a zümmögés, Claire pedig, aki két tenyérrel megérinti a legnagyobb követ, úgy érzi, olyan ez, mint amikor egy balesetet szenvedő autó hátsó ülésén csicsikált édesdeden.
A következő képen már hanyatt fekszik, a kendőjén. Kinyitja a szemét, majd a ruhadarabot elhagyva rohanni kezd, de rögtön gyanúsnak tűnik a környezet, sűrűbb a növényzet, nincs aszfalt, és persze az autó is eltűnt. Ugyanakkor felbukkan két vöröskabátos katona, s egy fegyver is eldörren. Mi ez? Filmforgatás vagy egy hülye vicc? Frank pedig beöltözött az ősének? A patakparton ugyanis egy angol tiszttel találja szembe magát Claire, aki kiköpött mása Franknek (úgy nem nehéz, ha mindkettőjüket ugyanaz a színész, Tobias Menzies játssza), bár mintha nyersebbek lennének az arcvonásai. Nem, ő nem Frank, hanem Jonathan Randall kapitány, mutatkozik e a férfi illedelmesen, hogy aztán után rögtön a tárgyra térve, a legegyszerűbb módon szeretné megtudni, kicsoda a vele szemben álló nő, és mit mászkál az erdőben egyedül, illetlen öltözetben.
Nos igen, az 1945-ös bájos délutáni vizitruha más korokban alsóneműnek is kevés lett volna, ugyanakkor mégiscsak drága árúnak látszik egy makulátlan bőrű nőszemélyen, vagyis a kapitány - egy olyan kor szülötteként, amikor ezekből a részinformációkból könnyen meg lehetett állapítani az illető társadalmi státuszát - azt a következtetést vonja le, hogy az ismeretlen asszonyszemély vagy kurtizán (luxusprostituált), vagy kém. De biztos, hogy nem tisztességes úrinő, úgyhogy a tiszt úgy gondolja, nyugodtan erőszakoskodhat egy kicsit vele.
De nem sokáig, mert valahonnan a semmiből érkezik egy torzonborz skót fickó és valami olyasmit üvöltve hogy druidák kiszabadítja Claire-t a katona szorításából, s biztos, ami biztos még le is üti a nőt, hogy aztán egy kunyhóba vigye, ahol további higéniai aggályokra okot adó torzonborz vademberszerűségek vigyorognak hősnőnkre.
Van azért köztük egy ápoltabb fickó is (Dougal a neve), rendesen nyírt szakállú, fehér inges, aki egy fokkal bizalomgerjesztőbbnek tűnik. Először Claire kiléte felől érdeklődik (a nő leánykori nevét, Beauchamp-et mondja be), majd azzal rakja helyre az erőszak lehetőségét fontolgató többieket, hogy nincs idő erre. Ugye, hogy mennyire rendes?
Aztán kiderül, hogy van itt még egy fickó, a tűz mellett, fiatal és a hobbi rovatban valószínűleg a kondiban gyúrást tüntethetnénk fel a neve mellett, mármint a filmkészítők elég nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy mindenki ,lássa, milyen vastag felsőkarja van. Na most ezt a kart helyre kellene rakni, mert kificamodott az illető válla. Mármint Claire, aki ápolónő volt, izé lesz majd a II. világháborúban, tudja, látja jól, hogy ez a fiatalember baja, de érthető módon a férfiak egyike sem akar ebben a sassenachban megbízni. Ráadásul Claire-nek még a szókincse rejtett elemeire is szüksége van, mert amikor a nurse szót mondja, mindenki a Claire melleire jelentőségteljes pillantást vető fiatalember is a szoptatósdajkára gondol, így hősnőnk kénytelen a healer (gyógyító) kifejezéssel korrigálni magát.
A váll végül a helyére kerül, s Dougal kiadja a parancsot, akkor indulhatnak is. Claire-t természetesen a Jamie nevű fiatalemberrel ültetik egy lóra, ha az összecsiszolódás volt a kulcsszó az epizód elején, akkor itt kezd igazán értelet nyerni. Nincs, nem is lehet egy szemernyi kétsége sem senki afelől, hogy ezek majd itten össze fognak gabalyodni.
Addig is, hasznukra van, amit Claire Franktől hallott (természetesen nem azt mondja, hogy a 20. században beszélgetett erről a férjével), hogyan csalták annak idején csapdába az angolok a skótokat az egyik hegy adta földrajzi sajátosságoknak köszönhetően. Claire ismereteinek köszönhetően szedett-vedett kis bagázsunk megússza a csetepatét.
Folytatódik az éjszakai lovaglás, amikor Jami lefordul a lóról. Mint kiderül, eltalálta az angolok egy lövése, sok vért vesztett, de ezek szerint nem az a panaszkodós fajta. Ha nincs Claire, aki mindenáron kiköveteli, hogy rendbe kell tenni azt a sebet, akkor elég nagy gondban lehettek volna. Claire érdekes káromkodások ("Jesus H. Roosevelt Christ") közepette fertőtlenítőszert kér, az meg ekkoriban (igaz, pontosan még nem tudjuk, mikoriban) leginkább csak alkohol lehet. Nos, mivel skótok között vagyunk, ezzel nyilvánvalóan nem lesz gond.
A rögtönzött műtét jól sikerül, pattanhat mindenki vissza a lóra, s folytatódhat az éjszakai kalandtúra.
Reggelre a kiscsapat megérkezik Leoch várába, igen ,pontosan oda, ahol az epizód elején Frank a felesége combjai között nyalakodott. Az épület most természetesen épségben áll. Körülötte pedig felföldiek tanyáznak.