Ritka és fontos esemény egy Gyűlés a felföldiek életében. A legutóbbit például negyed évszázada rendezték, így nem csoda, ha Rupert és Angus, akik Claire őrzésével vannak megbízva, nem kívánnak lemaradni róla. Hősnőnk viszont szívesebben tölti az időt fogócskázással a várbeli gyerekekkel, így Angus kénytelen drasztikus lépéseket tenni: úgy áll meg a játékban kimerülten földön fekvő Claire felett, hogy a nő megbizonyosodhasson róla, igaz a kiltet viselő férfiak egyéb öltözködésbeli hiányosságaival kapcsolatos legenda.
A nyitó képsorok láttán persze először – szándékoltan – nem egyértelmű ki elől is szalad Claire (egyébként ez mozzanat a főcím egyik emblematikus pillanata is). Hihetnénk például azt, hogy ez egy szökési kísérlet, de nem, ennél sokkal okosabb dolgot csinál: a gyerekekkel való közös szaladgálás közben feltérképezi a környéket és „véletlenül” el-elveszti egy-egy apróbb ruhadarabját. Nem tett tehát le arról, hogy visszataláljon a saját idejébe, és úgy gondolja, hogy a Gyűlés, amikor mindenki a sárga földig leissza majd magát, épp megfelelő alkalom lesz erre. Másrészről azonban, miközben körbemegy a vár tövében sátorozó, főzőcskéző, táncoló, nevetgélő népség között, már kezdi kicsit sajnálni, hogy itt kell hagynia ezt a világot.
De vissza a terv következő pontjához: le kell ráznia a két gardedámot. Milyen jó, hogy a kavalkádból kiemelkedik egy termetes barna, épp egy üstöt kavaró amazon, aki jelzéseket küld a korabeli Stan és Pannak, csak azt nem tudni, konkrétan melyiküknek is. Claire szalmaszálat húzat velük, Rupert húzza a rövidebbet, de mint később kiderül, az asszonyságnak a testalkatban és méretben hozzá hasonló fickók jönnek be. Clare-nek mindegy, a lényeg, hogy egy fő elintézve.
Valamiért tipikus 20. század közepi lágy háttérzene szól, miközben hősnőnk az istállóba megy, lovat akar választani a szökéshez. Természetesen azt mondja, hogy a másnapi vadászathoz kellene. Keresi Jamie-t is, de a lovászmester valami olyasmit magyaráz, hogy jobb, ha a gyűlés idején magára hagyják a kölyköt. Miközben még mindig ugyanolyan zene szól, Claire átmegy még néhány helyiségen, hogy aztán a műtőben (ami kellemes hely lehet azzal a rengeteg fűszer- és gyógynövénnyel) Geillisbe botoljon, akinek gyanús, hogy Claire mennyi élelmiszert halmozott fel. A vörös hajú megint a szokásos sejtelmeskedéssel kérdezősködik. És legalább ilyen sejtelmeskedőn beszél arról, hogy ha valaki új helyre csöppen, nem jelenti azt, hogy számára ne tartogatna a sors valami jót azon a helyen. A kérdés csak az, hogy térbeli vagy időbeli helyváltoztatásról beszél.
A konyhában Mrs Fitz felvilágosítja Claire-t, hogy a MacKenzie-k vendégeként (mert ugyebár ő itt „vendég”) neki is ott a helye a Nagyteremben az eskütételkor. A nagy esemény miatt amúgy Mrs Fitz úgy kivirul, mintha az AFC Richmond megnyerte volna a Premiere League-t1, s míg végigsétál Claire-rel a nagytermen egészen a karzatig, a gyülekező helyiek között feltűnik a showrunner Ronald D. Moore arca, később pedig Diana Gabaldon, a sorozat alapjául szolgáló regényfolyam szerzője. Egy olyan hölgyet játszik, akinek Mrs Fitz előbb dicséri a ruháját, majd megjegyzi, hogy már a legutóbbi gyűlésen is milyen jól állt rajta. Ejnye-bejnye, Mrs. Fitz, ezt nem gondoltam volna!
A nagyterem közepén közben Colum szónokol arról, mennyire büszke rá, hogy ilyen férfiak fogadnak neki hűséget, viszont reméli, hogy nem kell valóban fegyvert fogniuk. Dougal az első a sorban, de ott tolonganak mögötte a többiek, köztük Angus is. Claire közben azt kérdezi az alkalmi tolmácsnak és idegenvezetőnek állt Murtagh-tól, hogy minden eskü ugyanolyan-e, mert, ha igen, akkor elég neki csak egyet látnia, és ideje távoznia. Angus viszont rátalál, és kétségbeesetten kérleli, hogy maradjanak még kicsikét, legalább addig, míg nőt talál magának estére. Claire-nek úgy tűnik, erre a helyzetre is van megoldása, egy jó erős portóit kínál Angusnak, aki ahhoz képest, hogy skótokról van szó, meglepően gyorsan lerészegedik.
Már csak Ejtsd Líri marad zavaró tényező, aki pont most akar valami boszorkányos praktikát Claire-től megtanulni arra nézve, hogyan bolondítson magába valakit. Eddig is tudtuk, hogy Claire-nek gyorsan vág az esze, és hamar feltalálja magát, így most sem lepődünk meg azon, hogy hamar rátalál a megoldásra. A pancser előző doki gyűjteményéből szárított lótrágyát vesz elő, és azt mondja, hogy ezt kell a kiszemelt áldozat, szerencsés fickó küszöbére szórni, meg toppantani hozzá, és úgy tenni, mint Dorothy. Mármint Claire egy Óz,ca csodák csodája idézetet is hozzávág a lányhoz, akinek persze fogalma sincs, nem is lehet, hogy ez a mondat nem varázsige, s lelkesen köszöni a segítséget.
Nehezebben megy ez a szökés dolog, mint előzetesen gondolta volna, hiszen a folyosón részeg harcosok állják útját Claire-nek, és az sem sokat segít, hogy a szintén részeg Dougal menti meg, mert ő is azonnal bepróbálkozik. Claire némi dulakodás után leüti. Viszont a kiszemelt lóig már tényleg nem jut el, mert ott meg Jamie állja útját. Konkrétan azért, hogy megmentse élete legnagyobb ostobaságától: épp azért, mert nagy a dínomdánom és sok az öntudatlan ember, Colum a szokásosnál nagyobb számú őrséget vetett be, akik figyelik az utakat.
Jamie visszakísérné a nőt egy titkos útvonalon a várba, de lehet, hogy nem is annyira titkos az az útvonal, ha ilyen könnyen elkapják őket.
Van ebben a helyzetben valami fura, amit sem Claire, sem mi nézők nem érthetünk, csak fokozatosan jutunk megfelelő információkhoz: szóval Jamie azért bujkált, mert ki akart térni a hűségeskü alól, és abban, ahogyan Colum emberei örvendeztek, hogy lám-lám, tehát mégis oda igyekszik az ifiúr, azért vegyült gúnyos hangnem, mert ők is tudták mi a helyzet. Míg a fegyveresek felügyelete alatt felöltözik, azt is megtudhatjuk, hogy neki nem ez az itteni a klánja, hanem egy olyan, amelynek szép, ősi, arisztokratikusan hangzó francia nyelvű ("Je suis prest") mottója van.
Amikor a díszbe öltözött fiatal férfi belép a terembe, „szó megszakad, hang fennakad, lehelet megszegik”. Egy igencsak ideges Murtagh magyarázza el végül Claire-nek, hogy mi a fene történik: ha Jamie hűségesküt tesz Columnak, akkor azzal számára nyílt az út a későbbi klánvezérséghez. Ez viszont nagyon nem tetszene Dougalnak, aki ellenlépéseket tenne. (Úgyis valami vadászat lesz másnap, nem?) Másrészről, Jamie nem tagadhatja meg az eskütételt, mert akkor már most azonnal nem hagyja el élve a termet. Na ezért rejtőzött a fiú az istállóban, és ezért nem kellett volna az idegen nőt sem kísérgetnie.
Jamie pedig Jon Snow-üzemmódba kapcsol: nem tesz hűségesküt, mert az már egy másik klánhoz köti. (Erre a nők a teremben a szívükhöz, a férfiak meg a tőrükhöz kapnak.) De azért legyünk öri barik, BFF, meg ilyesmik, okés? Mint jó unokaöcsi, engedelmeskedik majd a nagybácsinak (de nem mint harcos a klánvezérnek) míg az ő birtokaikon tartózkodik. Dougal arcán alattomosság. Columén pedig az látszik, ahogyan a kis fogaskerekek pörögnek odabent. Végül meghozza a diplomatikus döntést: elmosolyodik, és ő is kifejezi afeletti reményét, hogy jóban lesznek. Erre mindenki megkönnyebbül. Indulhat a dáridó.
Claire előzetesen nem így tervezte, de végül mégiscsak a vadászaton találja magát másnap. Vadkanra mennek a férfiak, ami nem csak történelmi okokból veszélyes (klasszikus politikai „baleset”), hanem tényleg az, mert a ködben a semmiből csak úgy hirtelen rád támad az a kis átkozott agyaras malac. Kész horrorfilm. Egyszer Claire is majdnem pórul jár. De messze nem annyira, mint egy Geordie nevű figura, akinek a belső szerveiben komoly rombolást végzett egy ilyen orvul rátörő bestia. Claire jelzi Dougalnak, hogy a pasas menthetetlen, a hadvezér pedig szépen elbeszélget a fickóval, míg az elvérzik.2
A vadászat után a dühödt energiákkal telt Dougal beáll a gyephokizó (oké, oké, tudom, shinty) férfiak közé, és ízelítőt kapunk abból is, mi történik, ha ő és unokaöccse összefeszülnek. Most az utóbbi jön ki ebből jobban, de nem biztos, hogy mindig ez lesz az összezördülésük vége.
A hadvezér később a műtőben Claire-rel beszélget arról, hogy úgy tűnik, az asszony látott már erőszakos halállal halni férfiakat. Bizony nem is keveset. No, akkor Dougal magával is vinné az éves bérletbehajtó körútra, mert kellene egy gyógyító is, aki ráadásul jól bírja a terhelést. (Minek? Jaaa, szóval ez olyan „bérlet”, amit azért fizetnek, mert de szép farmjuk van, nem szeretnék, ha valami baja esne?) Másnap hajnalban a kis csapat - ugyanazok, akikkel Claire Leoch várába érkezett – útnak is indul.
Claire titkon reméli, hogy útjuk épp Craigh na Dun sziklái felé visz.
1Bár igyekszem tartani magam ahhoz hogy az eredetileg 2018 folyamán írt szövegeim csak stilisztikai változason esnekát, s nem tartalmaznak lényegi új információt, ezt egyszerűen be kellett szúrnom, hogy Anette Bedland játssza a Ted Lassóban a Mrs Fitzhez hasonló karakterű fogadósnét.
2Lsd még hasonló jelenetet (igaz, nem elvérzés, hanem lassú fulladás) a Fekete vitorlák S03E02 epizódjában.