Az Outlander televíziós sorozat 1. évadjának 6. epizódját szinte lélegzetvételnyi pontossággal onnan folytatjuk, ahol az 5. epizódban fébeszakadt a jelenet. A kishadnagyot nagyon érdekli, ki szavatol a lady biztonságáért. Claire annyit mond, hogy a MacKenzie-k vendégszeretetét élvezi. Hát, ha a hölgy mondja… na mindegy, azért a közeli fogadóban tartózkodó helyőrségi parancsnok a mrghívását küldi a fiatal tiszt által. És ez a meghívás eléggé ellentmondást nem tűrőnek tűnik. Hát ha így állunk, akkor Claire elfogadja, de Dougal is vele tart.
Az egykori (20. század) szintén az angol (okés, brit) hadsereg kötelékébe tartozó Claire otthonosan mozog sajátjai között, de úgy sejti, Dougalnak - bár még mindig skót földön tartózkodnak – biztos szívás, hogy most ő az idegen (outlander). A fogadó VIP szobájában 7-8 angol tiszt üldögél a terített asztal körül, egy pedig folyamatosan fontoskodik-bizalmaskodik, sürög-forog Claire körül. Mibe, hogy ő a helyőrségi parancsnok. Yepp, Lord Thomas brigadéros1, az északi haderő feje. Mibe, hogy a havi apanázsából vette ezt a rangot?2 Mindenesetre az a tipikus modoros gentleman fajta, amelyik azonban bármely pillanatban képes alattomosan odaszúrni bárkinek, aki nem született olyan privilegizált körülmények közé, mint ő. Dougal is szembetalálja magát egy kisebb inzultussal (a szokásos buta poénkodás a kilt-szoknya párhuzammal), le is lép nem sokára. (Igaz, nem is marasztalják.)
Az is tipikus, ahogyan Lord Thomas el van ájulva attól, Claire miféle kalandokon esett át az elmúlt hetekben (v. ö. ó, ha ezt a klubban elmesélheti!) Meg is engedi, hogy Foster hadnagy (a fiatal srác, aki idehozta) társaságában távozzon. De ekkor ront be Black Jack Randall, és az ezredes ijedtében majd kiejti a borospoharát a kezéből. Ezt a kapitány tudomására is hozza, aki gúnyosan megjegyzi, hogy ja, a bor tényleg fontos. De azért az újonnan érkező is illedelmesen – látványos mozdulatokkal az ajtófélfánál – leveri az út porát-sarát a csizmájáról, elvégre ő is angol tiszt (genleman) vagy mifene. Őszintén szólva ebben a jelenetben sokkal szimpatikusabb ez a nyers fickó, mint a modoroskodó többiek.
Randall jelentőségteljes pillantást vet Claire-re, majd minden jópofiskodást mellőzve érdeklődik, mégis mit jelentsen ez, hogy a felföldiek legnagyobb klánjának hadvezére odalent békésen iszogat? Ja, hát mert ő hozta magával a hölgyet. Jó, hogy említi, Sir, a hölgy is eléggé gyanús. Randall még mindig nem tett le arról az elméletéről, hogy Claire a testéből él és ilyesfajta szolgálatokat tehetett Dougalnak is. Az egy dolog, hogy a finomkodó ficsúrok nem kedvelik a nyers Randallt, de úgy tűnik, még kevésbé viselik, ha egy nő politizál.(Milyen szerencse, hogy annyira azért nem tűnnek privilegizáltnak ezek a tisztek, hogy a majdani Devonshire-i hercegnőhöz lennének hivatalosak vacsorára, igencsak meglepődnének.)3
Azonban pont jókor hoznak egy sérültet, így Claire rohanhat amputálni (valahogy csak nem ússzuk meg a sorozatokat amputációs jelenet nélkül), addig is eltereli a gyanakvó angol tisztek figyelmét. A szerencsétlenül járt katona a skótokkal való kisebb csetepaté közben sérült meg, Lord Thomas fel van háborodva, Randall szerint új fiú még a főnök, de majd megszokja, hogy ez mindennapos errefelé. Közben biztos, ami biztos, Claire odasúgja Dougalnak, hogy most kellene lelépnie, nehogy túlságosan kapóra jöjjön itt és most, ha bűnbakot keresnek az angolok.
Lord Thomasék elmennek skótokat üldözni, csupán Randall marad az emeleti teremben, és épp most van kedve megborotváltatni magát, csak hogy Claire visszaemlékezhessen, milyen kellemes, intim pillanat volt, mikor ő borotválta (tán épp ugyanezzel a borotvával?) az ősére megszólalásig hasonlító Franket.
A tiszt előbb demonstrációt tart a bénázó tizedesnek, milyen egy biztos kezű katona, majd kettesben maradva Claire-rel, próbál információt kiszedni belőle. Főleg, mert tudja, hogy Oxfordshire-ben nem élnek Beauchamp-ek. Az sem segít, hogy Claire meg úgy tudja, hogy a Randallok nem odavalók. A tiszt továbbra is két megoldás között lamentál: a vele szemben ülő nő vagy egy üresfejű lotyó, vagy egy politikai machinációkban résztvevő személy (alias kém vagy hasonló).
Claire az elsővel próbálkozik: ja, volt valaki, aki elcsavarta a fejét, ő meg ostoba tyúk volt, bedőlt neki, pedig csak arra kellett. Amikor utána szökött, akkor is csak azt akarta tőle az illető, ezért volt „alsóneműben”, mikor elmenekült tőle és pont Randallék egységébe botlott. Ki is volt ez az úriatlan személy, aki így viselkedett? Hát azt nem szabad elárulni, Claire nem akar az illető reputációjának ártani. Ja, persze, rendezi le gúnyosan Randall. Mármint csak a történet ezen részét, mert tovább érdeklődik, hogy tényleg, de tényleg nem hallott Claire semmiféle szervezkedésről semmit az elmúlt hetekben, míg a Mackenzie-kkel volt?
Aztán rátér Jamie megkorbácsolásának történetére. Arra, mikor azokat a nagyon durva hegeket kapta. Randall elmondja, hogy ott volt a helyszínen Dougal is, de nem tett semmit unokaöccséért. 100 csapás volt a büntetés, ami - sajnáltatja kicsit magát Randall – eléggé megerőltető dolog. Főleg, ha az egyik katonája már rögtön a performansz elején elájul, amire a körbegyűlt nézők röhögésbe törnek ki, ami nehezíti a példa statuálását. Ekkor szakadt el benne valami, és olyan démoni erővel verte Jamie-t, hogy a skótok mind elfordultak a visszataszító látványtól.
Claire abból a korból érkezett a múltba, amikor már komolyan vették, hogy a katonai szolgálat bizony lélekölő tevékenység, így az asszony valamiféle alkalmi terápiát próbál alkalmazni a tisztnél, hogy biztos ő is rendes ember, csak a katonáskodás fordította ki önmagából. Úgy tűnik, hogy sikerült Randall kényes pontjára tapintani, és mintha már kezet is ráznának, amikor a férfi jó erősen betol egy gyomrost Claire-nek. A furcsa zajokra érkező tizedesnek pedig megparancsolja, hogy jól rugdossa meg a földön fekvő nőt.
Dougal érkezik jókor, és határozottan jelzi, hogy nem hagyja, hogy így bánjanak a klán vendégével. Egyezkednek kicsit, hogy másnap délutánig le kell szállítani a hölgyet Fort Williamba, különben Dougal is bűnrészesnek minősül. Megegyeznek, ők ketten pedig ellovagolnak.
Egy forrásnál állnak meg, ahol Dougal előrántja a tőrét és érdeklődik, hogy Claire tényleg nem kém-e. Fura, de Dougal hisz neki. Ja, mert ez az igazmondó forrás, aki itt hazudik, az kámforrá válna vagy tulipánná vagy 400 éves boszorkánnyá vagy akármivé, mindenesetre most jól jött ez az ostoba babona, mert így Dougal felé már biztonságban érezheti magát Claire.
Vagy mégsem. Ki tudja.
Mert ahadvezér mégiscsak még mindig forgat valamit a fejében. Ugyanis van egy törvényi kiskapu, hogy megúszhassák a holnapi találkozót: ha Claire egy skót férfi felesége, akkor nem kötelesek őt kiadni. Ám a vőlegény személyét illetően nem önmagára gondol Dougal, hanem Jamie-re.
Miért érzem gyanúsnak, hogy már a házassági szerződés is el van készítve?
Claire ezt olvassa éppen, amikor Jamie leül mellé. Az asszony érdeklődik, hgy nincs ennek a jóvágású fiatalembernek senkije? Nem sajnál-e senkit elhani ezért a frigyért? És nem zavarja-e, hogy egy olyan asszonnyal akarják összeboronálni, aki már nem szűz? Jamie-t nem zavarja, feltéve, ha Claire-t sem fogja, hogy ő viszont még az. Ööö… izé, ez itt egy kicsit ciki, vagy mifene.
Az utolsó jelenetben a dühös Claire kirángatja Dougal kezéből a borosüveget, majd balra eltávozik.
1Brigadier-general az eredeti angol szöveg szerint. Elvileg régies formátumban a brigadér-generális a magyar nyelvtől sem idegen.
2 Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez ennél bonyolultabb. Hisz a tiszti fokozatért, illetve a ranglétrán való feljebbjutásért a tiszteknek -akkor is, ha nem vagyonos családból származtak, illetve nem rendelkeztek elég saját tőkével, így kénytelenek voltak hitelből megvenni az előbbléptetésüket - komissziót kellett fizetni. Hogy ez miként tehette tömkre egy középosztály soraiból a brigadér-genrralis rangig magát felküzdő hivatásos katona életét, lsd még: Egy vöröskabátos kényszervállalkozó (Mary Beacock Fryer: Allan Maclean, Jacobite General: The Life of an Eighteenth Century Career Soldier)
3 Ellentétben a 2007-es filmfeldolgozással, Georgiana Cavendish (született Spencer) egyáltalán nem egy rossz házasságba szorult tipikus, az 1950-es/1960-as évek amerikai felsőközéposztálybeli boldogtalan feleségeinek életéhez hasonló butácska klisék közé ragadt nőtipusa volt, hanem egy komoly politikai karriert magáénak tudható, (neme miatt ugyan nem hivatalt nem vállaló, de ) diplomáciai feladatokat ellátó jellrgzetes 18. század végi figurája volt az európai történelemnek. További részletek: Amanda Foreman: The Dutchess.(Rabdom House 2008)