Ugrás a fő tartalomra

Íme az Outlander hetedik szezon második felének hivatalos trailere!

Valamivel több mint egy hónap még a sorozat visszatértéig (2024. november 22*), úgyhogy ideje volt már kihozni a hivatalos hosszú trailert. ("Red band trailer" ennek a szakmai elnevezése, ez a premier előtti legutolsó előzetes, amelyben már egy-egy meglepetéspillanatot is elrejtenek.) 


A 7. szezon második felének epizódjai a trailer tanúsága szerint Jamie és Claire ismételt különválásának cselekményszála köré fognak sűrűsödni. Ezen esetben nem idő, hanem tér (egy óceán) választja majd el a legendás párost egy időre.  Egy kicsit mérges vagyok, hogy ahhoz, amikor Lord John azt mondja Claire-nek, hogy van egy rossz híre, miért kell ilyen átlátszó és rendkívül infantilis módon félrevezető képsorokat közölni (szerintem le kellene erről szoknia a trailerkészítőknek), szóval most ennek elemzését (meg amúgy is spoileres lenne) nagy morcosan (és kicsit infantilis módon) hanyagolom. 

Érdekes lesz majd látni az új Jenny Murrayt, hiszen Laura Donnelly helyett Kristin Atherton játssza majd a méltan közönségkedvenc karaktert, aki az egyik általam leginkább várt aprócska kis jelenet főszereplője is lesz. 

A trailerben egy pillanatra látjuk Dougal McKenzie-t es Geillis Duncant (vagy ki tudja akkor épp mi volt a vezetekneve,valószínűleg nem a kesőbbi férjéé, apropó, ha az a fickó is visszatér a sorozatba, akkor mindenképp új színészt kellett kasztingolniuk, mert a zseniális improvizátor, a hiperintelligens és szuperszellemes John Session sajnos idő közben elhunyt.), ahogy megismerkednek. Hogy ez hogyan kapcsolódik a központi történethez? És miért épp most kerül reflektorfénybe? Hát, aki nem rakta még össze (vagy nem ismeri a regényekből), annak a megoldásért bizony még várnia kell a sorozat sugárzásáig. 

Lesz sok háborúzás, csihi-puhi, meg ápolnivaló sérült, és lesznek még páran új szereplők, azokon is túl, akiket még jóval a hetedik szezon legeslegeje előtt bemutattak a nagyközönségnek. 

Mindenesetre, nekem megvannak a kedvenc mozzanataim, amikre nagyon kíváncsi vagyok, és ahogy mindig most is nagyon várom, ki mindenki más sorozatból ismert (sőt kedvelt) színészt láthatok még viszont a képernyőn, és ki mindenki újat fedezhetek fel magamnak. 

______________

*amerikai dátum, gondolom, Európában november 23 reggeltől/délelőttől várható az elérhetőség. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eseménydús (fél)finálé skóciai megérkezéssel (Outlander S07E08)

Két hét szünet után érkezik a hetedi évad első felének fináléja, ám ez a kis időbeli nyújtás sem feledteti, sőt paradox módon erősíti az érzést, hogy egy kicsit loholósra sikeredett ez a nyolc epizód. (Mindazonáltal legyenek inkább loholós, mintsem töltelékjelenetekkel telerakott, lassú történetmesélésre kalibrált epizódok.) Claire (Caitiriona Balfe) karddal a kezében védi a saratogi csatamezőn a sebesült Jamie-t (Sam Heughan) a fosztogatóktól  Két nagy cliffhangerrel hagytuk félbe a szünet előtt a sorozatot: egyrészt Rogerék felfedezik Jem sálját a köveknél, a fiút, s vele együtt Rob Cameront azonban nem találják.   Menjünk is gyorsan végig ezen a cselekményszálon, mivel 20. századi hőseink ebben az epizódban csupán két jelenetet kaptak. Egyrészt amikor hazaérkeznek a hírrel és a sállal, és összerakják, hogy ez az egész a jakobita arany miatt van, mivel a levelesládikából eltűnt a behamuzott arany puskagolyó, és minden bizonnyal egy illetéktelen szempár belepillantott ma...

Búcsú az otthontól (Outlander S06E08 - I am not alone)

Következzen a rövidre szabott 6. évad fináléja. Mint ahogyan az előző epizódot,  ezt a részt is Jamie Payne rendezte.   A cold open ben egy hatvanas évekbeli amerikai hamburgerező (bocs, európai középosztálybeli polgár vagyok, nem tudom én az ilyen helyeket "étteremnek" nevezni), ahol több mint valószínű, hogy Claire és Bree ülnek (ha csak váratlanul nem hozzák vissza Geilist, haha), de csupán a kezeik és a háttérben – étlap mögé bújva - elmosódottan valami vöröses haj látszódik. Ez valami hasonló safe space játék lehet Claire fejében, mint az előző évad végén a hálaadásnapi vendégvárás.   Ám menjünk csak szépen vissza a 18. századba, ugyanis felpörögnek az események. Ott hagytuk abba, hogy Richard Brown érkezett egy fél seregnyi emberrel, hogy a Communty of Safety nevében törvény elé citálja Claire-t. Azért az a rengeteg fegyveres azt érezteti, nem lenne gond, ha nem jutnának el a bíróságig. Claire Mrs Bugot küldi el segítségért, Lizzie is elrohan valahova....

Családegyesítés - vigyázat, csak haladó időutazóknak(Outlander epizódösszefoglaló S07E10 Brotherly Love)

Az Outlander 7. évad 10. epizódja láttán korrigálnom kellett kicsit az előző rész összefoglalójának adott címen. Mert ami ebben a részben történt időutazód témában messzemenőleg überelte a múltkori zárójelenetet, ahogy Rogerék bekopognak Geillis Duncanhez. S így volt jó, erre vártam, valami ilyesmire számítottam, mégis menet közben is meglepett mennyit nevetek - igazi térdcsapkodós módon - Rogerék 1739-es jelenetein.  Dougal (Graham McTavish) és Geillis (Lotte Verbeek) nagy találkozása Pedig nem így indultam neki az epizódnak. Volt bennem valami kelletlenkedés, unottság, valahogy már herótom volt attól, ahogyan a különféléképp összevágott előzetesekben mindig ott van, ahogyan Lord John mondja" Claire, bad news ", míg én nagyon is jól tudom, mi az a bizonyos rossz hír, de azt is tudom, hogy a helyzet nem sokkal később (egy-két epizód múlva?)  vissza fog zökkenni a saját midennapi kerékvágásába. Vagy valami olyasmi. Soha nem gondoltam még alaposan végig,  vajon mennyire sz...