Ugrás a fő tartalomra

A hatodik könyv eseményeivel indul az új Outlander szezon

 A szokatlan forgatási körülmények miatt az eredeti tervezett 12-ről csupán 8 epizódosra csökkent hatodik szezon ott maradt félbe, hogy Claire-t Wilmingtonba kísérte Richard Brown az embereivel, és velük tartott Thomas Christie is. Jamie eközben épp megmenekült attól, hogy erőszakkal visszavigyék Skóciába, Ian és néhány őslakos társaságában ő is épp Wilmingtonba száguldott lóhalálában (remélhetőleg,  azért nem szó szerint értve a kifejezést), hogy megmentse Claire-t. 

Roger MacKenzie (Richard Rankin) ,Jamie Fraser (Sam Heughan), Claire Fraser (Caitriona Balfe) Brianna MacKenzie ( Sophie Skelton) az Outlander hetedik évadának egyik promóciós fotóján
Roger (Richard Rankin), Jamie  (Sam Heughan), Claire (Caitriona Balfe) Brianna (Sophie Skelton) 

Láthattuk már az első kedvcsináló előzetesből, hogy lesz egy jelenet, amikor Claire nyaka körül (szó szerint) igencsak szorul a hurok, de az utolsó pillanatban mintha visszarántaná és nem előrelökné valaki. 

Ahogyan azt Meril Davis, a sorozat producere is megerősítette, az 

új évad első négy epizódja az a bizonyos elmaradt négy epizód lesz, amelyben  a hatodik Outlander könyv elvarratlan szálai végére kerül majd pont. 

Az Outlander sorozat hetedik évada egyébként érdekesen kerül majd a közönség elé: a 16 részt megfelezik, az első nyolc (amelyből tehát az első négy afféle hátramaradt epizód) idén nyáron, a második nyolc jövő év elején kerül vetítésre. 

Ahogyan a trailerből is sejthető, a nyolcadik epizód minden valószínűség szerint a csatamezőn (Saratoga, második ütközet, 1777 október) eszméletlenül fekvő Jamie-vel ér majd véget. 

Davis a napokban New Yorkban tartott ünnepélyes szezonpremier kapcsán arról is beszélt, hogy a hetedik szezon nagyon sok cselekményszálra fókuszál majd, nem csak a natodik könyv maradékát, de a teljes hetedik és nyolcadik kötetet is feldolgozza. A 10 epizódosra tervezett utolsó szezkn pedig teljességgel a 9. kötetre fókuszál majd. 




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Újra két külön idősíkban (Nézőnapló: Outlander S07E03)

Van egy egészen speciális oka annak, miért is örülök, hogy épp mostanában kerül a hetedik évad vetítésre. Valamiféle bizarr midlife-crisis közepén leledzem, amelyet minden valószínűség szerint a brit közéleti panelshow Have I Got News For You 1990-s évekbeli, Angus Deayton által vezetett epizódjai katalizáltak bennem, amely egyrészt saját tinédzserkorom (avagy a 90-es évek) emlékeinek teljes újraértékelésével jár, másrészt fals nosztalgiával (hiszen saját emlékekre nehezen támaszkodhatok) fordulok a születésem ideje körüli kulturális termékek felé. (Lsd a szintén Deayton nevéhez is fűződő Radio Active rádiós skeccsshowt, amelynek pilotepizódját nem mellesleg születésem előtt 12 nappal adták le.)  Hogy Bree és Roger is 1980-ban tartózkodnak (legalább is a könyves változat szerint 1980 szeptemberében Lallybrochban laknak) teljesen beleillik abba a gondolati-hangulati világba, amelyben mostanában mindennapjaimat töltöm.¹  Roger(Richard Rankin) és Bree (Sophie Skelton) a 20. s...

Eseménydús (fél)finálé skóciai megérkezéssel (Outlander S07E08)

Két hét szünet után érkezik a hetedi évad első felének fináléja, ám ez a kis időbeli nyújtás sem feledteti, sőt paradox módon erősíti az érzést, hogy egy kicsit loholósra sikeredett ez a nyolc epizód. (Mindazonáltal legyenek inkább loholós, mintsem töltelékjelenetekkel telerakott, lassú történetmesélésre kalibrált epizódok.) Claire (Caitiriona Balfe) karddal a kezében védi a saratogi csatamezőn a sebesült Jamie-t (Sam Heughan) a fosztogatóktól  Két nagy cliffhangerrel hagytuk félbe a szünet előtt a sorozatot: egyrészt Rogerék felfedezik Jem sálját a köveknél, a fiút, s vele együtt Rob Cameront azonban nem találják.   Menjünk is gyorsan végig ezen a cselekményszálon, mivel 20. századi hőseink ebben az epizódban csupán két jelenetet kaptak. Egyrészt amikor hazaérkeznek a hírrel és a sállal, és összerakják, hogy ez az egész a jakobita arany miatt van, mivel a levelesládikából eltűnt a behamuzott arany puskagolyó, és minden bizonnyal egy illetéktelen szempár belepillantott ma...

A hősnőnek aktívnak kell maradnia ( Nézőnapló: Outlander S07E01)

Sok mident kell feldolgoznia az elkövetkező fél (nyolc epizód) + fél (nyolc epizód) évadnak, ha tartani akarják magukat ahhoz , hogy  a hatodik kötetből hátramaradó eseményeket, valamint szinte az egész hetedik  és nyolcadik könyvet bele akarják zsúfolni ebbe a 16 részbe.  Egy biztos, hogy egy ilyen műfajú történet hősnője nem maradhat sokáig passzív, az első dolog, amit le kell zárni, hogy Claire mihamarabb szabad legyen megint.  Claire (Caitriona Balfe ) szabadon távozik a kormányzó hajójáról  Akkor kezdjük!  Mindenki nyugodjon le! Nyugika!  Álom volt, vagy vízió, vagy csak Jamie engedte, hogy a legsötétebb gondolatai uralják a buksiját. A lényeg, hogy Claire-t természetesen nem akasztották fel a nyitó jelenetben. Helyette a fogdában látjuk, ahol rögtön össze is ismerkedik cellatársával, Sadie-vel (Sarah Finigan), egy nagydumás nővel, aki azután, hogy elmagyarázta, hogy pénzért milyen extra szolgáltatások vehetők igénybe a helyen, kártyázni hívja hős...