Ugrás a fő tartalomra

Szóval ezért kellett Rogernek leborotválnia a szakállát?

Nem tudhatom, hogy más hogy van vele, de engem mindig is zavart az az apróság (főleg, hogy a dialógus szintjén maguk a szereplők is utaltak rá), hogy Roger, amikor először ment vissza a múltba, leborotválta a szakállát.  Úgy pedig különösen értelmetlennek tűnt, hogy másodszorra már nem bajlódott ezzel. 

Nos, úgy gondolom, hogy egészen véletlenül rátaláltam a rejtély megoldására, amikor a The Last Kingdom (Az utolsó királyság)  sorozat második évadjába belekezdtem. 

Richard Rankin mérges szerzetesként Az utolsó királyság (The Last Kingdom) második évad első részében


A sorozatban ugyanis egy epizód erejeig felbukkan a Rogert játszó Richard Rankin is, aki ebben a történetben egy szerzetest alakit. Bár a karakterek kinézetét illetően néha meglehetősen röhejes megoldásokkal rukkolnak elő (egyik jelenethez szerintem bementek a legközelebbi faluba - a sorozatot Magyarországon forgatták - es megvették a helyi butikos kilencvenes évek óta raktában porosodó, senkinek nem kellő bőrdzsekijét, amelyet a főhős, Uhtred viselt aztán), azért azt nagyjából jól hozzák, hogy a szerzetesek nem szoktak szakállás emberek lenni (hopp, ja, nem, Pyrlig atya karaktere máris megcáfolja ezt az állításom, de hát ő amúgy is nagyon fura fickó). 

Nagyjából az időrend is stimmel, hogy közel egy időben forgatták a két karakter jeleneteit. 

Persze, lehet, hogy tévedek, de egy bejegyzést mindenképp megért, hogy említést tegyek arról a sorozatról, amely most a leginkább leköti a figyelmemet. Ha már itt tartunk, egyébként van még egy nagyon erős kapcsolódás a The Last Kingdom és az Outlander között: az ötödik évadban (valamint a ráadás filmben) Constantin skót király szerepében feltűnik az a Rod Hallett is akit az Outlander világában Benedict Arnoldként ismerhettünk meg. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Újra két külön idősíkban (Nézőnapló: Outlander S07E03)

Van egy egészen speciális oka annak, miért is örülök, hogy épp mostanában kerül a hetedik évad vetítésre. Valamiféle bizarr midlife-crisis közepén leledzem, amelyet minden valószínűség szerint a brit közéleti panelshow Have I Got News For You 1990-s évekbeli, Angus Deayton által vezetett epizódjai katalizáltak bennem, amely egyrészt saját tinédzserkorom (avagy a 90-es évek) emlékeinek teljes újraértékelésével jár, másrészt fals nosztalgiával (hiszen saját emlékekre nehezen támaszkodhatok) fordulok a születésem ideje körüli kulturális termékek felé. (Lsd a szintén Deayton nevéhez is fűződő Radio Active rádiós skeccsshowt, amelynek pilotepizódját nem mellesleg születésem előtt 12 nappal adták le.)  Hogy Bree és Roger is 1980-ban tartózkodnak (legalább is a könyves változat szerint 1980 szeptemberében Lallybrochban laknak) teljesen beleillik abba a gondolati-hangulati világba, amelyben mostanában mindennapjaimat töltöm.¹  Roger(Richard Rankin) és Bree (Sophie Skelton) a 20. s...

Eseménydús (fél)finálé skóciai megérkezéssel (Outlander S07E08)

Két hét szünet után érkezik a hetedi évad első felének fináléja, ám ez a kis időbeli nyújtás sem feledteti, sőt paradox módon erősíti az érzést, hogy egy kicsit loholósra sikeredett ez a nyolc epizód. (Mindazonáltal legyenek inkább loholós, mintsem töltelékjelenetekkel telerakott, lassú történetmesélésre kalibrált epizódok.) Claire (Caitiriona Balfe) karddal a kezében védi a saratogi csatamezőn a sebesült Jamie-t (Sam Heughan) a fosztogatóktól  Két nagy cliffhangerrel hagytuk félbe a szünet előtt a sorozatot: egyrészt Rogerék felfedezik Jem sálját a köveknél, a fiút, s vele együtt Rob Cameront azonban nem találják.   Menjünk is gyorsan végig ezen a cselekményszálon, mivel 20. századi hőseink ebben az epizódban csupán két jelenetet kaptak. Egyrészt amikor hazaérkeznek a hírrel és a sállal, és összerakják, hogy ez az egész a jakobita arany miatt van, mivel a levelesládikából eltűnt a behamuzott arany puskagolyó, és minden bizonnyal egy illetéktelen szempár belepillantott ma...

A hősnőnek aktívnak kell maradnia ( Nézőnapló: Outlander S07E01)

Sok mident kell feldolgoznia az elkövetkező fél (nyolc epizód) + fél (nyolc epizód) évadnak, ha tartani akarják magukat ahhoz , hogy  a hatodik kötetből hátramaradó eseményeket, valamint szinte az egész hetedik  és nyolcadik könyvet bele akarják zsúfolni ebbe a 16 részbe.  Egy biztos, hogy egy ilyen műfajú történet hősnője nem maradhat sokáig passzív, az első dolog, amit le kell zárni, hogy Claire mihamarabb szabad legyen megint.  Claire (Caitriona Balfe ) szabadon távozik a kormányzó hajójáról  Akkor kezdjük!  Mindenki nyugodjon le! Nyugika!  Álom volt, vagy vízió, vagy csak Jamie engedte, hogy a legsötétebb gondolatai uralják a buksiját. A lényeg, hogy Claire-t természetesen nem akasztották fel a nyitó jelenetben. Helyette a fogdában látjuk, ahol rögtön össze is ismerkedik cellatársával, Sadie-vel (Sarah Finigan), egy nagydumás nővel, aki azután, hogy elmagyarázta, hogy pénzért milyen extra szolgáltatások vehetők igénybe a helyen, kártyázni hívja hős...